A "Roy" egy furcsa sorozat a sztárokról, amelyben Billie Eilish kultuszt vezet

Március 17-én mutatták be a The Swarm első évadát az Amazon Prime Video-n. A projekt műsorvezetője Donald Glover, más néven Childish Gambino volt. Első sorozata, az Atlanta a zeneiparra összpontosított. Roy folytatja ezt a témát.

A fiatal lány, Dre megőrül Nija-ért, egy popsztárért, akinek hatalmas rajongói serege van. A rajongók rajnak mondják magukat: hogyan méhek, készek támadni mindenkit, aki sérti az énekest. Dre élete megváltozik, miután nővére, Melissa öngyilkos lesz a barátjával való veszekedés miatt. Dre megöli, és belekóstol: olyan emberekre kezd vadászni, akik csúnya dolgokat írnak Naija-ról.

Standard modern horror

Ha Royt egy műfajjal jelölöd, akkor horrornak kell nevezned. A sorozatot úgy néz ki, mintha Jordan Peele rendezte volna. "Roy" nem mentes a humortól: Dre minden brutális gyilkossága vicces és kissé nevetséges. Nem elég okos és erős ahhoz, hogy tökéletesen végezze feladatait. A főszereplő szerencséjére a körülötte lévők túl hülyék ahhoz, hogy őt gyanúsítsák a gyilkosságokkal.

Ahogy az jellemző modern horror, "Roy" tele van társadalomkritikával. Különféle irányzatokat említenek – az internetes zaklatástól a rasszizmusig. De szinte minden figyelem a sztárkultuszra irányul.

Dre Niji rajongója. Nija férje szupersztár rapper, és a nővére is énekel. Az énekesnő kitalált, de teljesen egyértelmű, hogy Beyoncé volt a prototípusa. Vicces, hogy a sorozat azzal a figyelmeztetéssel kezdődik, hogy minden esemény és szereplő valódi – emlékeztet a bevezető.”Fargo».

Annak ellenére, hogy "Roy" a sztárok kultuszát gúnyolja, a producerek nem hagyták el a klasszikus marketing technikákat. Billy Eilish és Michael Jackson lánya epizódszerepekben jelenik meg, az egyik epizód forgatókönyvén pedig Barack Obama lánya dolgozott.

Furcsa formátum

Dre az Egyesült Államokba utazik leselkedés Naija ellenségei. Az epizódokat nemcsak a cselekmény helyszíne, hanem az idő is elválasztja egymástól. Kiderül egy sorozatgyilkos történeteinek egy sora – a "The House That Jack Built" szellemében. Igaz, az egyes epizódokat összekötő áthangosítás nincs.

Részben a formátum is Atlantára, pontosabban a harmadik és negyedik évadra hasonlít, amelyekben az általános cselekmény háttérbe szorult, helyet adva az egyes vázlatoknak. Van egy főszereplő és a rögeszméje, minden más epizódról epizódra változik.

Egyrészt a formátum nagyobb szabadságot adott a szerzőknek – lehet mutatni a seattle-i hipsztereket, és a Los Angeles-i hippiket, illetve a houstoni provinciálisokat. Viszont egy városban elfértek azok a szereplők, akiket az írók kitaláltak.

Üres karakterek

A főszereplő rögeszméje miatt teljesen üresnek bizonyult. Kedvenc énekese dalaiból vett idézetekben beszél, és érvként használja fel őket minden vitához. Emiatt kis (Dre általában lakonikus) vitáit a rasszizmus témájában ill feminizmus túl felületesek.

Szomorú, hogy az összes többi hős ugyanolyan üresen jött ki. Megjelennek a képernyőn, demonstrálnak néhány sztereotípiát, és eltűnnek. Nem igazolhatóak azzal, hogy megszállottak – inkább hétköznapi emberek, csak nem érdekelték a forgatókönyvírókat. Néha olyan érzés, mintha Glover elővette Atlanta eldobott piszkozatait, és karaktereket kölcsönzött belőlük. Legyen szó gazdag fehér baseball-játékosokról vagy sötét bőrű hangoskodókról sztriptíztáncosok - túlságosan emlékeztetnek az "Atlanta" hőseire.

Ez egészen addig kétségbe vonható, amíg "Roy" egyszerűen el nem kezdi ismételni Glover korábbi sorozatának sikeres vicceit. A magát feketének valló fehér sztriptíztáncosnő szó szerint megismétli Atlanta egyik legjobb viccét (ahol egy fekete tinédzser 35 éves fehér munkásként azonosította magát egy Coca-Cola üzemben). Néhány résszel később az őrült feministák szinte ugyanazokon a helyeken művelik kertjüket, mint az Atlanta harmadik évadának hősnői. Igaz, most ők vezet Billy Eilish.

Szoros időzítés

Annak ellenére, hogy az epizódok rövidek (átlagosan körülbelül fél órásak), vontatottnak érzik magukat. Az első 5-6 percben megjelennek azok a karakterek, akikkel Dre kapcsolatba lép, majd nem történik semmi. Általában 5 perccel az epizód vége előtt Dre megöl valakit, majd eltűnik a bűncselekmény helyszínéről.

Elméletileg a cselekmény és a végkifejlet közötti űrt poénokkal lehetne kitölteni - e képlet szerint az Atlanta utolsó két évada megépült, de a Roy nincs tele humor.

Már a negyedik szériában zavarni kezdenek a közeli felvételek Dre-vel – illetlenül sok van belőlük, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Dre ritkán mutat érzelmeket.

Talán ha egy 100 perces filmbe 7 epizódot szorítanának, a történet dinamikusabb lenne. Igaz, a választott elbeszélési stílust fel kell hagyni, hiszen a történeteket valami egésszé kell egyesíteni.

Ha nagyon szereted a Jordan Peele filmeket, akkor tetszeni fog a The Swarm. Ha igazán szereted Atlanta legújabb évadait, akkor valószínűleg tetszeni fog a The Roy. Ha pedig semleges néző vagy, aki érdekes vígjátékot keres estére, akkor "Roy" már a harmadik epizódtól megunja. Donald Glover remek sztorival rukkolt elő, ám a megvalósítás kudarcot vallott – ez egy esztelen sorozat lett.